50%-os masszázsbérlet

50%-os masszázsbérletÖn már járt nálunk? Vette már igénybe masszázs szolgáltatásainkat? A februárban hozzánk érkezők – az itt csatolt bérlet,kinyomtatásával, felmutatásával félárban vehetik igénybe masszázsszolgáltatásainkat. (Más kedvezménnyel össze nem vonható) Ha ez nem elég Önnek és szeretné megtanulni bármelyik általunk adott masszázsfajtát, akkor a lehetőségekről, induló képzéseinkről kérje tájékoztatásunkat.

Leghamarabb induló képzésünk:

Február 19-20-21-én (8-16 óráig) induló szuperintenzív frissítő-kondicionáló masszázs képzésünkre az alábbiak szerint várjuk az érdeklődők jelentkezését:

– amennyiben 23 év alatti, szociálisan hátrányos helyzetű, (igazolás szükséges) térítésmentesen vehet részt a képzésen, viszont 5000.- vizsgadíj megfizetésével kaphat csak tanúsítványt.
– amennyiben 23 év alatti, látássérült, hallássérült, mozgáskorlátozott, térítésmentesen vehet részt a képzésen, viszont 5000.- vizsgadíj megfizetésével kaphat csak tanúsítványt.
– amennyiben tagunk, pártoló tagunk, vagy volt tanulónk, akkor 20%-os kedvezményt érvényesíthet a képzési díjból.
– amennyiben egyik kategóriába sem tartozik, a 90 órás képzésünk vizsgadíjjal, elektronikus jegyzettel 40.000.-/fő.

Kérjen felvilágosítást amennyiben más időpontban, vagy más fajta masszázsfajta elsajátítására lenne igénye!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s