Csontkovácsolás képzésünk indul

2018.01.13-14-én 9 órától 15 óráig, 12 órás gyakorlati képzés, 20 óra gyakorlattal, az alábbi feltételekkel:

Frissítő masszőri végzettséggel és tradicionális thai masszőri végzettséggel kell rendelkeznie a tanulónak. Akinek már valamelyik megvan, annak azt tanácsoljuk, hogy mivel egymás után indítjuk – pici átfedéssel mind három képzést, jelentkezzen minél hamarabb. Akinek már mindkettő megvan, annak nincs tennivalója, csak, hogy jelezze szándékát, és 8-ig legkésőbb fizesse be, így rögzítse részvételi szándékát a tanfolyami díj első részletét 20.000.- forintot. A frissítő képzésünk most indul a hétvégén, 6-án, a tradicionális thai pedig március elején. Mindkettő hétvégi képzésként szerepel. A jövő hét hétvégén induló csontkovácsolás képzésen is részt vehet az akinek még esetleg van hiányos tanfolyama, de a csontkovácsolásból csak akkor tudjuk kiállítani a tanúsítványát, ha már befejezte sikeresen mindhárom képzést.

Nálunk az árak nem változtak. Minden képzésünk 40.000.- forint. Jelen esetben, az első képzés 40.000.-+ 2×8000.- vizsgadíj. Minden további képzésből, így már volt tanulóink számára 20%-os kedvezményt tudunk biztosítani, és már csak 1-1 gyakorlati vizsga lesz hozzá. (Az első képzésnél az anatómia vizsga van pluszként).

Érdeklődni: info.aranykezek@gmail.com-on, bankszámla számunk az aranykezek.com oldal, kapcsolat fül alatt megtalálható. Átutalásnál a közlemény rovatba kérjük beírni a képzés megnevezését, név, lakcím megjelölését

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s